„Kastélyformák” 4. rész – Rizalit

Ebben megismerkedünk a rizalittal, mert a jövőbeni cikkek megértéséhez szükségünk lesz rá. Több példát nézünk különböző fajtáira, majd közelebbről megnézzük a mi kastélyunk rizalitjait.

A rizalittal mint építészeti szakszóval a kastélyunk értékleltárának olvasgatása közben találkoztam (melyről ugyan csak lesz egy cikk valamikor a remélhetőleg nem túl távoli jövőben). Sajnos az interneten viszonylag kevés jól érthető cikk foglalkozott a témával. Legnagyobb segítséget egy Kalocsával foglalkozó weboldal nyújtotta, mely után már a Wikipédián található szócikk is megérthetővé vált.

A rizalit az olasz, illetve latin eredetű risalto kifejezésből származik, mely ugrást, szökkenést jelent. Angolul „avant-corps”-ként hivatkoznak rá. Építészeti vonatkozásban a régi épületek, azok közül is legfőképp a kastélyok, paloták és kúriák frontján (homlokzatsíkján) található kisebb-nagyobb „kiugrást” nevezzük így, mely rendszerint az épület teljes magasságában végigfut.

A komlói kastélyépületen ezek az „előugrások” minden szinten össze vannak kötve terasszal, mely ugyan kicsit gyengíti a látványélményt de jelentősen kényelmessé teszi az épületben való tartózkodást.

De miért építettek őseink ilyen hatékonyságot csökkentő (nagyobb kültérrel érintkező falfelület) és tervezési valamint kivitelezést jelentősen nehezítő elemeket az épületeikbe?

A válasz nagyon egyszerű. A modernizmus térhódítása előtt aki anyagilag megengedhette magának az sokat adott az általa lakott épületek formájára. Természetesen a funkciót is fontosnak tartották, de nem csak az volt az egyetlen – vagy legfőbb – szempont ami az épületek tervezését és kivitelezését befolyásolta. Ezek után nem meglepő, hogy a reneszánsz és a barokk építészet egyik legfontosabb eleme volt, viszont mint már említettük alkalmazása egészen a modern építészet kezdetéig megmaradt.

A rizalitok fő funkciója a hosszas homlokzat és falfelületek monotóniájának megtörésére, valamint játékossá tétele. Emellett keretet is adtak az épületnek.

Három csoportra oszthatjuk őket aszerint, hogy hol helyezkednek el az épület homlokzatán. Ahogy a neve is mutatja, a középrizalit az épület közepén található. Tőle jobbra és balra, a homlokzat két oldalán helyezkednek el az oldalrizalitok, míg az épület sarkain a sarokrizalitok állnak.

A komlói kastélyépület historizáló stílusban épült, mely igyekszik feleleveníteni a romantika, a reneszánsz és a barokk stíluselemeit, így a rizalitkat is.

„Az oromzatos nyugati rizalitok emelete felett sima övpárkányok láthatók. A tető körben túlnyúló és ereszes, amely alatt falsáv helyezkedik el. A nyugati oldali rizalitok közül a középső ívsoros lezárású, csúcsán háromszögletű rátét-oromzattal. A két oldalsó rizalit felett fűrészelt-íves faszerkezetű előtetők ugranak ki.”

Részlet a kastélyépület értékleltárából

(A cikk borítóképén Jules Hardouin-Mansart tervei láthatók a Château de Meudon átalakításához. Forrás: Wikipédia)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük