Kastélyunk

Ebben a bejegyzésben egy korabeli tankönyvet mutatunk be mely betekintést nyújt a kastélyok és a 19. század végi épületek építésének folyamataiba, az alapozástól a tetőfedésig. A könyv bemutatása terjedelme miatt több cikket fog felölelni melyek közül mindegyik saját témát kap majd. Ma a keletkezésének, írójának és az első pár fejezetének bemutatásával indítjuk meg sorozatunkat. Megismerkedünk az építkezésen használt anyagokkal, előállításukkal és felhasználásuk helyeivel és lehetőségeivel.

Sobó Jenő 1898-ban kiadott három részes könyvsorozata az „Erdészeti építéstan három részben” – mely digitalizált változata itt ingyenesen elérhető – bemutatja a korban használt építési megoldások nagyon széles skáláját. A könyv különösen érdekes mert a kastélyunk építése előtt két évvel jelent meg, így leírja szinte az összes olyan megoldást amit az épületben is láthatunk. Ahol lehet, megpróbáljuk majd összevetni a valós épületet a könyvben leírt építési megoldásokkal.

Mint már az előző paragrafusban említve lett, a könyvsorozat Sobó Jenő akadémiai tanár tollából származik aki a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia tanára volt. A könyv elkészültét az Országos Erdészeti Egyesület támogatta méghozzá 100 „arannyal” ami jelen esetben valószínűleg aranykorona lehetett. Kiadására Joergest Ágost özvegyének és fiának könyvnyomójában (nyomdájában) került sor Selmecbányán.

A sorozat három könyvből áll melyből a kései kastélyok rajongóinak az első kettő lehet érdekes, amelyek a Középítéstan I. illetve II. címen jelentek meg. Ugyan a sorozat hivatalos címe „Erdészeti építéstan”, ennek ellenére viszonylag keveset, sőt szinte egyáltalán nem foglalkozik az erdészettel. Helyette a korabeli házak és épületek építésének módját ismerteti részletesen, az alapoktól a padlásig rengeteg – több ezer – ábrával szemléltetve az egyes felhasznált anyagokat, lépéseket, stb.

Ebben a bejegyzésben az első könyv kerül részleges bemutatásra, hiszen egy ilyen terjedelmes kötetnél – 755 oldal – még egy hosszabb cikk esetében is csak ízelítőről beszélhetünk. Szerencsére a könyv logikailag jól felépített és támogatja azon tartalmak gyors keresését melyek az olvasót a legjobban érdekelhetik.

„A tankönyvnek lehetőleg rövidnek, de alaposnak és szabatosnak kell lennie, mert, ha nagy terjedelmű, könnyen lehet oka a hallgatók túlterhelésének. Gyakorlati kézikönyvben ellenben soha sem lehet elég magyarázat és utasítás, mert a viszonyok sokoldalúságával, a mely a gyakorlatban jelentkezik, soha sem lehet eléggé kimerítően számolni, a könyv terjedelmessége azonban nem vezethet túlterhelésre, mert az, a ki belőle valamit megtudni akar, azt lehetőleg alaposan és részletesen akarja megismerni, míg az őt nem érdeklő dolgokat egyszerűen figyelembe nem veszi.”

Mint minden jó (tan)könyv, a tudásanyag bemutatása az alapoknál kezdődik, helyzetünkben pedig az építkezésen felhasznált alapanyagoknál. Az első fejezetben bemutatásra kerülnek a természetes és mesterséges építőkövek a faragott sarokkőtől az agyagtégla készítés lépéseiig. Nem csak egy felületes képet kapunk a lépésfolyamatokról hanem részlemenő bemutatásra kerül minden munkafolyamat, az agyag kiválasztásától elkezdve a kitermelésén át a megfelelő szárítási procedúráig és hőmérsékletig. Természetesen a különböző égetőkemencék bemutatásával.

„A párkánytéglákat, melyeknek méretei nagyobbak, mint a közönséges fali tégláké, erősebben kiszögellő párkányok kirakására használjuk. Hosszúságuk 45 – 65 cm, szélességük 18 – 20 cm, vastagságuk 8 – 10 cm. Ezeken kívül azonban olyan párkánytéglák is készülnek, melyek különösen nyers téglafalak párkányainak kirakására valók és e czélból a párkányélnek megfelelő rajzok és sablonok szerint vannak alakítva. […] Ilyen alakú téglák készítése azonban már nem tartozik a közönséges téglagyártás keretébe.”

A téglák és falazóanyagok után megismerkedhetünk az épületfával, mely erdészeti könyvről lévén szó részletekbe menően kerül bemutatásra. A szerző kitér a fák osztályozásán át a vágásidőre, a szárításra, az épületfa betegségeire és kezelésükre, tartósítására, faragására és hasítására. Utóbbinál bemutatásra kerülnek a korban használatos kézieszközök is.

Harmadik és egyben utolsó fontos építőanyag típusként tagalalja a szerző a fémet. Kitér az öntöttvasakra (melyből a kastélyon is van pár tartóoszlop), kovácsvas és acél gerendákra, laposvasra, stb. Sajnos ebben és az előző fejezetben sem túl sok a képanyag, de a fejezetek témája miatt ez részben érthető is.

A következő fejezet a kötő és habarcsanyagokat mutatja be. A fejezet rögtön a mésszel annak kemencében való előállításával és majdani felhasználásával kezdődik. Sajnos a fejezet nem tartalmaz túl sok képet a felhasználásról – erről majd egy későbbi rész gondoskodik („A falak bevakolása, meszelése és festés”). – Viszont jó példákat találhatunk rá a kastélyban.

A fejezet kitér még jópár anyagra a gipszhabarcstól az aszfaltig, ezek tárgyalásába azonban részletesen nem megyünk bele mert számunkra nem olyan érdekes. Ugyan így járunk el a mellékanyagokkal (üveg, réz, nád, szalma, stb) valamint a terhelhetőségi számításokkal. Ehelyett egyenesen ugrunk a kőszerkezetekre és falazatokra.

„A falak vastagsága normális téglák használata mellett ½ téglánkint változik és van ½, 1, 1½, 2 , 3, 3½ stb. téglavastagságú fal, melynek vastagsága vakolat nélkül és a téglák szabálytalanságai miatt számított 1 cm kikerekítéssel 15, 30, 45, 60, 75, 90, 105 stb. cm. Mindezekhez a falvastagságokhoz, ha a fal be van vakolva, két oldali durva és finom vakolat czímén 3 cmt kell hozzáadni.”

A könyv rengeteg féle különböző falazatot taglal. Jó lenne röntgennel belenézni a kastély falaiba, hogy megállapítsuk milyet használtak az építésénél, de ez sajnos nem lehetséges. Talán majd egyszer a jövőben. Viszont hogy a könyv részletességét ismertessük beemelünk ide két laprészletet. Az egyik megmutatja a téglából való kéményépítés folyamatát, a másik pedig az üreges falak – melyeket hő, hang és páraszigetelésre használtak – készítését.

Itt egy ideig meg is állnánk a könyv bemutatásában és a következő fejezeteket egy új bejegyzésben taglalnánk tovább. Reméljük ennyi is meghozta a kedves látogató olvasási kedvét és ha nem is olvassa végig Sobó Jenő művét, de legalább fellapozza a számára érdekesebb fejezeteket.