Kastélyunk

Ebben a bejegyzésben kiderül, hogy mit is vásároltunk. Megismerkedünk a kastély építtetőjével, múltjával és jelenkori állapotával. Számba vesszük, hogy hogyan romlott le az állapota, valamint hogy mit lehet tenni ezen romlás megakadályozására és a károk felújításig történő minimalizálására.

Mit is vettünk? Az ilyen régi épületeknél ez mindig érdekes és nem feltétlenül egyértelmű kérdés. Az első megtekintés után számunkra sem volt teljesen világos, hogy kinek a kastélyában jártunk, miért is műemlék és hogyan lett olyan romos amilyen. Szerencsére a feleségemmel mindketten szeretünk kutatni és utánajárni dolgoknak. Az épület múltjával is hasonlóan tettünk, legalábbis amennyire szerény lehetőségeink engedték. Ha valami újdonságot sikerül kiderítenünk a jövőben akkor frissítjük majd ezt a cikket.

Kezdjük azzal, hogy ki is építtette a kastélyt mert ezzel megválaszoljuk azt is, hogy miért műemlék. Jánosi Engel Adolf 1820. február 20.-án született Pécsett, szegény zsidó családba. Már igen fiatalon elkezdte építeni az elején még nagyon szerény vagyonát. Pályafutását 11 évesen ceruza és gyújtómasina házalással kezdte. Sok szűkölködés közepette sikerült elég vagyont összegyűjtenie, hogy egy ócska ruha és bútorüzletet nyisson. Az 1848-49-es szabadságharc alatt nemzetőrként küzdött, majd a magyar seregek bukása után Pécsre hazaérkezve fával kezdett kereskedni. Ez volt az első igazi áttörő sikere, mely után a fa különböző formáival való kereskedés egész élete alatt elkísérte. Erdőket vásárolt, gőzfűrészt állított fel majd parkettagyárat is alapított. Nagyszabású faszállítmányokat bonyolított le a Monarchia területén. Emellett gyáraival és cégeivel több építkezést vállalt, melyek részletes bemutatása az épített épületek nagy számából és jelentőségükből kifolyólag egy külön bejegyzés tartalmát fogják képezni.

Az 1878-as párizsi világkiállításon nagy aranyérmet nyert el, mely érdemeiért a királytól koronás arany érdemkeresztet kapott. 1880-ban vásárolta meg Montenuovo hercegtől a jánosii birtokot (jelen korban Mecsekjánosi-puszta és környéke). Az új birtokon több bérlakást és iskolát is épített. 1886-ban „Jánosi” előnévvel nemesi címet kapott. Befektetői gondolkodásmódjával sokat tett a közeli településekért is. Nem sokkal később ő lett a komlói szénbányászat megalapítója, mikor 1892-ben megnyitotta az első komlói szénbányász aknát, melyet feleségéről Anna-aknának nevezett el. Pár évvel rá a bányászott szén szállítmányozására megépítette a Bakóca-Felsőmindszenti vasútvonalat.

Élete végén Bécsbe költözött, majd haláláig ott is élt. Ez alatt az utolsó pár év alatt építtette a Mecsekjánosin található monumentális épületet, mely nyaralóul és vadászkastélyként szolgált.

Az épületben használt alapanyagok jelentős része az Engel-gyárakból való. A teljesség igénye nélkül a tetőn található gerendák, szarufák valamint az épület nagy részét eredetileg fedő parketta. Sajnos az utóbbi teljesen megsemmisült az évek alatt, viszont a tető ácsolatának nagy része még mindig eredeti formájában fedi a kastélyépületet.

Az építtetőtől megérkeztünk az épülethez, mely Komló legnagyobb és talán leglátványosabb műemléke. A kastély tetején ugyan kicsit romosan, de még mindig büszkén áll az 1900-as dátum ami jelzi az épület átadásának idejét. A hamarosan 125 éves műemlék fiatalnak számít társai közt és a Magyarországon 17.-19. században virágzó kastélyépítészet egyik utolsó darabjai között tartják számon.

Ennek ellenére többen a kinézete miatt inkább palotának tartják az épületet mint kastélynak. Ez a díszessége és a historizáló-eklektikus stílusa miatt lehetséges. A két épületforma közötti jelentős különbség, hogy az egyik egy díszes városi építmény míg a másik egy cselédlakokkal rendelkező, legtöbbször vidéki épület. Hogy rendelkezett-e a kastély cselédlakásokkal arra nem igazán láttunk megbízható dokumentumot, de – amint a vásárlási folyamat lezárul – tervben van a kastély múltjának a felkutatása melyből remélhetőleg több információt kapunk majd.

Az épület mint már említettük kívülről – a látszólagos elhanyagoltság ellenére is – impozánsnak és monumentálisnak hat. De vajon milyen belülről? Sajnos ott a helyzet már nem ilyen fényes. Statikailag az épület erős és az előző tulajdonos megszüntette a beázások nagy részét, viszont a kastély hasznosítása miatt keletkezett károk a termek eredeti funkcióit felismerhetetlenné tették. Az épület 1950-es évektől gyermekotthonként funkcionált. Hogy ezt a szerepet jól ellássa jelentős belső átépítésen kellett végbe mennie, mely a kastély összes termét érintette.

Mi is történt ezen átépítések alatt? Általánosságban elmondható, hogy a fal és a padló borítását leszedték majd gyermekbarátra vagy más funkciójú, de ugyanakkor jelentősen olcsóbb, tömeggyártott csempére esetleg linóleumra cserélték. Így alakítottak ki konyhai helységeket, a fürdőket valamint az irodai termeket. Mivel a gyermekotthonban több kisebb teremre volt szükség, hogy a gyermekek és szüleik több privát szférához jussanak, ezért a nagy szalonszobákat kisebb termekre osztották. Szerencsére ezen osztások viszonylag könnyen visszafordíthatók mert legtöbb esetben egyszerű anyagokból és gyorsan készültek mint például az élére állított falazótégla vagy később a gipszkarton.

Jelentős munkát fog igényelni a pinceszint rendbetétele, mely egy nagyon vastag betonborítást kapott, ami néhol jó, néhol pedig igen silány minőségűre sikeredett. Ezen a szinten jelentős részét a szép, ívelt ajtónyílásoknak befalazták, hogy máshol újakat nyissanak.

Természetesen ennyi változás után a fűtési rendszert is újra kellett gondolni. Ráadásul nem is egyszer. A kastély kályháit – a helyi adottságokból kifolyólag – először széntüzelésű központi fűtésre, majd miután a szén túl drága lett olajkazánra cserélték. Az első kazán az épület pinceszintjén helyezkedett el. A betonálványok melyeken „ülhetett” még mindig megtalálhatóak az egyik északi teremben. Ezen az oldalon több szénledobó is kialakításra került. Az olajkazánt már nem az épületbe helyezték el, hanem az északra található újonnan épült kazánépületbe, az akkori irodák mellett. A cikk írója összesen egyszer járt a teremben mely még mindig bűzlik az olajszagtól és tele van szigetelt csővel melyen a szigetelés mivolta erősen kétséges. Vajon azbeszt-e vagy „csak” üvegszál? Ebből a körülbelül 100-150 méterre található épületből a fűtővíz föld alatti csatornarendszeren jutott el a kastélyba, ahol aztán rácsatlakozott a központi fűtésre. Természetesen az átalakítások során a kastély kéményeinek nagy részét elbontották.

Sajnos az előbb említett nehézségek mellett akad még probléma bőven. A tetőt az előző tulajdonos rendbe hozatta, a nagyobb beázásokat kijavíttatta. Sajnos azonban ezek a javítások már jó pár (6-8?) éve történtek és azóta több cserép is lehullott, a csatorna állapota pedig a minősíthetetlen jelzővel vetekszik. Ezek mielőbbi kijavítása a jövőbeni állapotromlás megakadályozása végett természetesen tervben van.

A tolvajok sajnos a kastélyból már minden valamire való hasznosítható értéket elhordtak. A falakból kivésték az alumínium (!) vezetékeket, valamint az ablakokról is lelopták az összes kilincset. Ez utóbbi nagyon számottevő kár. Nem csak a kilincsek értéke miatt (ami jelentős), hanem mert az alapos tolvajok egy darabot sem hagytak mintának. Emellett a kilincsek lelopása közben az összes ablakot nyitva hagyták. Ugyan az előző tulajdonos megpróbálta őket ékekkel bezárni, de a legtöbb rendesen csak az elmúlt pár hónapban lett becsukva egy asztalos ismerősnek köszönhetően. Ezúttal is köszönet azért, hogy a több mint 100 ablak mindegyikén végig ment és a kalapácsával egyesével „elfordította” a már nem létező kilincseket.

Nagy vonalakban ennyit érdemes tudni a kastély jelenlegi állapotáról. Az előző tulajdonos meg nem valósult, de amúgy logikus tervei, valamint a tető távolabbi jövőben tervezett javítása a következő bejegyzések témája lesz.