Ebben a bejegyzésben bemutatásra kerül az az épületdiagnosztikai szakvélemény, amelyet az örökségvédelmi hatóság által kiírt kötelezésre válaszul kellett elkészíttetnünk. A szakvélemény karácsony után beküldésre került, és azt a hatóság el is fogadta.
Az előző cikkek során végigjártuk az épület különböző szintjeit, így ennek a bejegyzésnek a tárgya már csak az épület külső állapota és megjelenése. Aki folyamatos olvasója a blognak, az valószínűleg nem fog sok újdonságot hallani, mert a szakvélemény majdnem pontról pontra ugyanazon problémákat fogja felhozni (víz és beázás), amivel az épület megvásárlása óta küzdünk.
Természetesen a leírás is az általunk már jól ismert víz és beázási problémák részletezésével kezd:
A földszinti külső körítő falak jelentős mértékben átáztak, nedvesek, a vakolatuk omlik. Itt a táskásodó, leomló vakolatot célszerű leverni, és elszállítani. A hiányzó, tetőszerkezetet is tartó homlokzati fa elemeket vissza kell pótolni. A függőeresz csatorna elemeit és ejtő vezetékeit ki
kell javítani, adott esetben pótolni kell.A területen levő árok rendszert ki kell takarítani, és az ejtő vezetékek vizét abba kell bekötni, és gondoskodni kell arról, hogy a csapadékvizet az épülettől távol tartsák, és lehetőleg eljusson a közeli patakba.
Ezekkel a problémákkal mi magunk is küzdünk azóta, hogy megvásároltuk a kastélyt. Szerencsére egész jól alakul a helyzet velük, de erre majd a bejegyzés végén fogok részletesebben kitérni.
A déli homlokzaton (az idősek otthona felől) egyedül a már jól ismert farádőlésből eredő tetőproblémák és az ellopott csatorna pótlása van hátra. Sajnos a tető egy igen nehezen megoldható probléma lesz, amit a két kezünkkel nem igazán tudunk megoldani. Egyszer próbálkoztunk már vele, de maga az álványzat kiépítése is kisebb kihívás, ráadásul ugyan lentről jónak látszanak a deszkák, de ez pusztán illúzió. A korhadás mértéke nagyon jelentős és csak odafentről látható igazán.


A nyugati homlokzaton (utcafronton) található problémákat már részleteztük a megfelelő szinteken. Szerencsére kívülről csak a terasz tetejének és fa tartóoszlopainak a megerősítése szükséges. Emellett itt is szükséges a vízelvezetés (csatornák) újra telepítése, mert sajnos az előzőket ellopták.



Az északi homlokzat van talán a legjobb helyzetben. Itt csak az épület sarka sérült, valamint a villámhárító hiányzik. Mindkét hiba viszonylag könnyen javítható. Emellett, amit a felmérés nem említ, de mindenképpen javítanunk kell az a csatorna, amely több helyen lyukas volt, de részlegesen javítva lett. Viszont ha már minden mást kijavítunk, akkor ezt is meg fogjuk csinálni.



A keleti (hátsó) oldalon a legtöbb problémát a leázások okozzák. Szerencsére ezeknek csak az okait szükséges azonnal orvosolni. A tetőt sajnos az előző felújításkor nagyon hanyagul sikerült átépíteni. Az új tetőcserepek nem kerültek megfelelően rögzítésre, így itt egy teljes sor megcsúszott egyenesen bele a csatornába. Itt majd mindenképpen lesz munkája a tetőfedőknek.



Ezek mellett, mint ahogy a bejegyzés elején említve lett, szükséges gondoskodni a telekről való víz elvezetéséről is. Ki kell takarítani az árkokat és a lehetőségekhez képest segíteni kell a víz elfolyását. Legjobb lenne újraépíteni az egészet, mert egy része befelé (hátsó fal felé) lejt. Ez azonban gazdaságilag nem indokolt, mert tervben van az egész hátsó traktus régi (eredeti) szintre való kiásása. Természetesen addig is, amit lehet, megteszünk, hogy a szántóról ide folyó vizet valamilyen módon elvezessük.
Ezzel végig is értünk a szakértői véleményen. Annak az eldöntését, hogy sok vagy kevés problémát sorol fel, az olvasóra bízzuk. Számunkra ugyan egy sor fejfájást tartalmaz, de sokat segít abban, hogy átlássuk azt, hogy mivel is állunk szemben.

Vélemény, hozzászólás?